Introduction: Basal-bolus insulin regime is frequently used in type 2 diabetes in order to improve metabolic control and decrease the risk of complications. A general question is, however, the effect of application of analogue insulin in comparison to human insulin regimes.
Aim: The aim of the authors was to perform a retrospective database analysis among patients who were switched from human insulin only based basal-bolus regime to analogue only insulin regime in order to examine changes in metabolic control, body weight, insulin dose and basal:bolus insulin ratio.
Method: Type 2 diabetic patients (n = 137) were enrolled who used once daily basal insulin with complementary bolus insulin given at main meals, and human insulin was switched to analogue insulin. Patients were divided into two groups using detemir (n = 103) or glargine (n = 34).
Results: During 17 months of analogue insulin treatment the HbA1c was decreased by 0.34% (detemir -0.44%; glargine -0.17%). Body weight was increased by 1.11 kg (detemir +1.0 kg; glargine +1.43 kg). The basal:bolus insulin ratio increased in all groups (entire cohort 6.04%, detemir 5.26%, glargine 8.37%). The average insulin dose was 80.76 units at the end of follow up. There was no significant difference in terms of total and basal insulin doses between detemir (27.89 and 79.78 U, respectively) and glargine group (32.85 and 83.74 U, respectively).
Conclusions: These results support that switching from human to analogue insulin in basal-bolus regime could improve the metabolic control by increasing dose of basal analogue insulin and basal: bolus ratio. Both detemir and glargine can provide similar improvement in metabolic control with the same insulin dose but with relatively more weight gain with glargine.
Bevezetés: 2-es típusú cukorbetegségben egyre gyakrabban kerül alkalmazásra a bázis-bolus inzulinkezelési rendszer, az anyagcserekontroll javítása és a szövődmények kockázatának csökkentése érdekében. Napjaink kérdése, hogy az inzulinanalógok alkalmazása milyen gyakorlati változásokat hoz a humán inzulinkezelési rendszerekhez képest. Célkitűzés: A szerzők retrospektív adatelemzéssel vizsgálták a teljes humán bázis-bolus kezelésről teljes inzulinanalóg-kezelésre váltás hatásait az anyagcserehelyzetre, a testsúlyra, az inzulindózisokra és a bázis-bolus inzulin arányra. Módszer: Olyan 2-es típusú cukorbetegeket (n = 137) vontak be a vizsgálatba, akik napi egyszeri bázisinzulint használtak a főétkezésekhez adott gyors hatású inzulinok mellett, és a humán inzulinokról analóg inzulinokra cserélték a gyógyszerüket. A betegeket detemirt (n = 103) és glargint (n = 34) használó csoportokba sorolták. Eredmények: Tizenhét hónapos inzulinanalóg-terápia során a HbA1c 0,34%-kal csökkent (detemir: –0,44%; glargin: –0,17%). A testsúly 1,11 kg-mal növekedett (detemir: +1,0 kg; glargin: +1,43 kg). A bázisinzulin aránya minden esetben emelkedett (teljes populáció: 6,04%, detemir: 5,26%, glargin: 8,37%). Az átlagos inzulindózis a vizsgálat végén 80,76 egység volt, és nem volt szignifikáns különbség sem a bázis-, sem a teljes inzulindózisokat illetően a detemir- (27,89 E, illetve 79,78 E) és a glargin- (32,85 E, 83,74 E) csoportok között. Következtetések: Az adatok alátámasztják, hogy a humánról analóg inzulinra történő váltáskor, bázis-bolus kezelési rendszerben a bázisinzulin dózisának emelésével, a bázis/bolus arány növelésével javítható az anyagcserekontroll. A detemir- és glarginalapú terápia hasonló anyagcserekontroll-javulás mellett azonos inzulindózisokkal járt, és valamelyest több testsúlynövekedéssel a glargincsoportban. Orv. Hetil., 2013, 154, 1476–1484.