An increasing proportion of cancer patients remains permanently tumorfree after primary care due to modern curative treatments. However, the life expectancy and quality of life deteriorate significantly in most relapsed cases in spite of different palliative therapies. To detect the early relapse in asymptomatic stage, patients undergo a preplanned care process, targeting primarily their improved survival. Several studies and reviews have been conducted in recent decades to determine the optimal and rational frequency and methods of control examinations. The data of different followup strategies were analyzed from several perspectives. Recommended followup protocols differ significantly based on the origin, histological characteristics, stage, prognostic factors and typical sites of recurrences, such as local, “oligometastatic” or systemic relapse of tumors. In addition to the detection of recurrence, the importance of qual ity of life, monitoring of psychological status and psychosomatic complaints as well as the costeffectiveness of protocols also came to the focus. Involving family doctors or qualified nurses in routine oncology followup may function as an alternative option to reducing the workload of specialists. The COVID–19 pandemic resulted in the use of telemedicine methods in the evaluation of examinations and followup strategies coming to the fore, while at the same time this made the reevaluation of control care algorithms even more important. In this paper, we review the results of studies comparing the different followup strategies, highlighting which protocols help to optimize the use of health care capacity while preserving the survival chance of cancer patients in relapse.
A modern kuratív célú kezelések eredményeként a daganatos betegek egyre nagyobb része a primer ellátást követően tartósan tumormentes marad. A kiújulással érintettek többségének életkilátása és életminősége azonban jelentősen romlik a palliatív kezelések ellenére is. A relapsus tünetmentes stádiumban történő, korai észlelése érdekében a betegek előre tervezett gondozási folyamatban vesznek részt, amelynek elsődleges célja a túlélés javítása. Az ellenőrző vizsgálatok optimális és racionális gyakoriságának és eszközeinek evidenciaalapú meghatározására az utóbbi évtizedekben számos vizsgálat és átfogó tanulmány született, amelyekben több szempontból is elemezték az utánkövetési stratégiákat. Az ajánlott gondozási protokollok jelentősen különböznek a daganatok eredete, szövettani jellemzői, stádiuma, prognosztikai faktorai, illetve lokális, „oligometasztatikus” vagy szisztémás relapsusra való hajlama alapján. A recidíva észlelésének célján túl előtérbe került az életminőség, a pszichés status, a pszichoszomatikus panaszok monitorozásának, illetve a protokollok költséghatékonyságának jelentősége is. A szakorvosi leterheltség csökkentésére alternatív megoldás lehet a családorvos vagy képzett szakszemélyzet bevonása a rutin onkológiai gondozásba. A COVID–19-pandémia a telemedicinális leletértékelést és gondozási gyakorlatot hozta előtérbe, ami újabb indoka a gondozási algoritmusok újraértékelésének. A közleményben a gondozási stratégiákat összehasonlító tanulmányok eredményeit tekintjük át, az ezek alapján kialakított racionalizált gondozási protokollok az egészségügyi kapacitások optimális kihasználását segítik, megőrizve a relapsusba kerülő betegek túlélési esélyét. Orv Hetil. 2022; 163(43): 1704–1712.
Keywords: daganatkiújulás; follow-up; gondozás; recurrence; survival; túlélés.